A lovak végig vágtattak öt folyó mentén, egy homok pusztán, négy országon. A határkerítéseken, a határfolyókon, a határ hegyeken átvágták magukat. A ménes nagy része megmaradt, csak tízen tűntek el. Már csak ezer mérföld és egy falu válassza el őket a biztonságtól. Mindennap hamarabb sötétedett be, pedig fordítva kellett volna történnie. Dörgés meg volt győződve abban, hogy Aranyszív igazat mondott neki, ezért hitt Kókkinosban. Most is hisz benne, csak úgy érzi elveszíti a reményt a föld legidősebb lova. Csak azt nem érti, mért az ő idejében akarja cserben hagyni a világot ez a ló, ha látta, hogyan született meg az első arab telivér, ha látta az első csatát, ha látta Marengót, ahogy felnő, látta miként viszi Napóleont a hátán, ha lássa mi folyik most a világban? Beszélnie kell vele, de most egy falun kell átgázolni.
- Dörgés. Fekete Dörgés. Várjuk meg az éjszakát vagy döngöljük a földbe ezt a falut? Amerre megyünk szenved a föld, kegyelemért imádkozik az összes élőlény. Miért nem megyünk nappal? Kiszabadíthatnánk testvéreinket, megmutathatnánk, hogy élünk! – zihált a vezér. Nem rég álltak meg, nem rég hajtották le a fejüket a golyók elől.
- Szerintem jobb lenne, ha nem tudnának rólunk. Várjunk itt egy-két napot és mérjük fel a falut. Lehet, hogy elhagyták az emberek, de az is lehet, hogy van nekik puskájuk – gondolkozott előre Dörgés.
- Nem. Jót kell tennünk, meg kell mutatnunk, mi vagyunk az ő kincsük, ha mi nem leszünk értéktelen lesz a föld, nem lesznek gazdagok, nem lesz érték. Ezt nem akarom. Ne kövessetek, pihenjetek, majd jöjjetek és nézzétek meg az itteni rodeót, olyat teszek, hogy feltépjem a régi sebeket és leszakítom az emberek feje fölött lévő üvegburát, kiszabadítok valakit, aki szól nektek, hogy éjszaka az összes lovat szabadítsátok ki, gondolom, sokan lesznek – nyerített Láng, majd elvágtatott.
A ménes megszeppenve nézte a vágtató csődört. Elveszett a semmiben. De valahogy mégis látom, miként emeli magasba a lábát, kelt zajt, hogy meglássák.
Egy ember hamar észre is vette. Egy téglalap alakú valamivel értesítette a többieket, hogy musztáng van egyedül.
Kis időn belül huszonhét cowboy jelent meg, kilencen quad motorral, kötéllel jelent meg. Volt náluk puska is.
- A rodeón többet adnak, ezért a lóért, mint a húsáért! Kapjuk el! – kiáltotta az egyik cowboy. Lovát megsarkantyúzta, ahogy a többiek is, bekapcsolták a motorokat. 
Láng egy ismerőst fedezett fel. Nem is akárkit. Az anyját. Micsoda fenséges, izmos állat lett belőle. Tarka szőre káprázatos volt, mégis az embert szolgálta. Vajon milyen érzés lehet neki cipelni a két lábon járó húscafatot?
Cikk-cakkban haladt a falu felé. Megkerült néhány fát, kicselezte a rosszul célzó ürgéket, port vert fel. Egy kerítést ugrott át. Kivert egy kaput, ahonnan rengeteg kutya futott ki. Mindenki őt követte a csúszós utcákon. Letaposott néhány virágot, boldognak érezte, hogy játszik az emberekkel, mint egy rongydarabbal. Azonban baklövést ejtett. Zsákutcába fordult! A kutyák hamarabb utolérték, mint a kétlábúak, ezért elsőnek a rá ugró kutyákat lökte neki a falnak. Némelyik ebet fejbe rúgta, volt amelyiknek hagyta, hogy a hátára ugorjon, majd meghempergett vele, volt amelyikre rálépett, az utolsót a falnak szorította. A puhány jószágokkal elbánt, de a lovasok beérték.
- Bátor egy lovacska, az összes kutyámat elintézte. Mégis elrontotta, úgy néz ki nincs elektronikus térképe. Milyen kár.
- Hogy néz, kár, hogy nem szökik el innen – röhögött egy fickó.
Azonban Láng az alacsony tetőre ugrott, de az beszakadt. Nyakára kötelet dobtak, testét elhúzták. Ellenkezett. Mit tett volna? Végül is azért jött, hogy elkapják és, hogy megszökjön.               
- Szerencsénk van, hogy ott nem lakik senki se. Ennek a dögnek meg nem árt egy kis csapás, ez gyenge volt – röhögött tovább a lovas.
- Majd megülöm a szerdai rodeón. Amúgy nagyon hasonlít az egyik birkámra – hahotázott egy másik ember is.
Azonban egy kancát nem látott: az anyukáját, hová tűnt?
- Te? Lemaradtál? Evvel az öreg csajjal nem is csoda! – csúfolódott egy fekete hajú férfi.
- Nem akarta átugrani a kerítést, helyette kerülőt tettünk, majd levetett a kereszteződésnél, csak beakadtam a kengyelbe és felhúztam magam.
- Látszik, hogy rodeós ló volt régen. Emezt meg tegyük be hozzám, kap egy sütést és kiéheztetem, majd rodeós sztár lesz – mondta egy kövér hólyag.

Később kiderült, hogy a falucska leggazdagabb embere. A mén nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e annak, hogy az anyja is ennek a parazitának a területén van vagy sem. Nem tűnnek valami barátságosnak ezek az emberek. Kis elkerített helyeken vannak a lovaik, szerintük bokszban. Szerencsére a ménnek, hogy egy karám van pont az ő boksza mögött, a karámban az anyukája van. Van egy kis ablaka amin, kinyújtotta gyönyörű, spanyolos fejét.
- Anya. Ez milyen hely? Meg mi az a sütés? Hogy kerültél ide? – kérdezte Láng.
- Ez itt egy olyan hely, ahol lovak vannak. Belovaglásra vagy rodeóra. A sütés az sütés. Egy forró vasat nyomnak a bőrödre, ennyi. Engem, amikor elkaptak rodeóra szántak. Rodeóztam egy évet, majd ebben a faluban három cowboyt úgy dobtam le a hátamról, hogy meghaltak. Az utolsó ágaskodásomnál rosszul érkeztem és eltörtem a lábam. Le akartak lőni, de egy idős bácsi megmentett. Nála voltam egy évig, belovagolt, szeretett, majd meghalt. Elárvereztek és ennek a helynek a tulaja megvett. Egy valamit nem értek. Mért táncoltál itt, hogy elkapjanak? Megőrültél? Tudod, hogy mi történik azokkal, akiket megfosztanak szabadságuktól. Abban biztos vagyok, hogy nem értem jöttél, mert azt se tudtad, hogy hol vagyok – mesélte a kanca, majd kicsit megszidta a fiát. A kanca fekete-fehér tarka, Ködös Homály a neve.
- Igazából azért jöttünk északra, mert van egy új ló a ménesben, aki tud itt egy biztonságos helyet. Följöttünk, de ez a falu utunkba került, ezért úgy döntöttünk, hogy kiszabadítsuk az itteni lovakat, az összes lovat. Vállalkoztam a szerepre, hogy felmérjem a terepet, hogy éjszaka kiszabadítsak mindenkit és a méneshez csatoljuk őket – magyarázta az almázott ló.
- Ezt apád hagyta? Ha kijutok innen, megölöm.
- Már meghalt.
- Ne viccelődj. Ő nem halhatott meg.
- De meghalt és most én vezetem a ménest.
A tarka nem tudott mit mondani. Helyette hallgatott, azért a végén hozzátette:
- Gratulálok – hosszú gondolkozás után, feltett egy kérdést. – Hova mentek?
- Az Urck-völgybe. Biztos információim vannak a hely biztonságáról.
- És… mik azok?
- Van egy ló, aki az Urck ménesből jött.
- Én ismerek egyet. Rodeós sztár volt. Ma végzik ki, ha szerencséd van, beszélhetsz vele.
- És hogy? Hogy jussak ki ebből a ketrecből?
- Ha jönnek etetni, kivisznek onnan. Van ez a karám mögött egy karám, oda visznek. Gyorsan keress egy nagyon alacsony, szürke csődört. Ő az egyetlen szürke – próbálta szavakban lerajzolni a keresett lovat Homály.
- Értem anya – memorizálta Vágtató Láng anyja mondatait. – Téged is kiszabadítalak. Az lesz a dolgod, hogy elmész, amerről jöttem és szólsz a ménesemnek. Halkan beszöktök, minden kerítést szétrúgtok, elmagyarázzátok nekik, hogy mi van. Tovább állunk, olyan messzire megyünk, amennyire lehet.
- Rendben van. Innen csak elmenni jó. Lesznek azonban olyanok, akik nem mennek el. Sokan itt születtek, nem fogják feladni a mostani életüket.
- Nem baj, minél többen vagyunk annál jobb.
Messziről egy név hallatszott, valakit szólítanak.
- Szellő, gyere ide! – mély, recés hangon ordibáltak valakinek.
- Mennem kell – nyihogott Homály a fiának.
- De miért? Nem is így hívnak.
- De ő így hív, nem tehetek róla, nem értik a nyelvünket – majd elvágtatott a kanca.
Kicsire rá jött az etetés. A lovak ettek, de Láng nem. Minek egyen? Mi van, ha megakarják mérgezni? Hamar észrevették, hogy nem eszik. Ismét köteleket dobtak rá, majd három ló segítségével kivezették a hatalmas karámba. Elengedték, ezt kihasználva rögtön a szürke mént kereste.
Mivel hamar kiszúrta odagaloppozott. Furcsa volt neki, hogy Dörgésnél is kisebb ló. Talán százharmincöt centis, még falónak se való.
- Mit akarsz kis öcsi? Ha a méretemmel akarsz jönni, tudd, hogy én átlagos méretű Urck ló vagyok – csilingelt a hangja fenyegetően.
- Nem. Én az Urck völgyről akarom kérdezni.
- Már meg minek? Hogy jutsz oda? Nevetséges vagy. Amúgy is, ha odajutnál nem engednének be a szellemek és a többiek.
- Igazából, menekülünk. Úgy döntöttük a ménesemmel, hogy kiszabadítjuk a kalitkába zárt foglyokat innen.
- Hol a ménesed? Hányan vagytok? Hogy jutott a füledbe, hogy idejöjj hozzám? Homály mondta?
- Kint vannak és háromszázan vagyunk körülbelül, néhány egy évessel és néhány vemhes kancával. Igen Homály mondta, hogy keresselek meg. Azt mondta téged kérdezzelek. Beszéljek veled, hogy te tudsz nekem az Urck völgyről és ménesről mesélni.
- Még egy kérdésem van. Miért a mi völgyünkbe akartok menekülni?
- Északra és keletre nyomtak minket. Mi északot választottuk, mert egy Fekete Dörgés nevű mén mesélt nekünk a völgy biztonságáról. Kérem, nyissa ki a száját, testvérem! Háromszáz ló élete a tét, meg ahányé, akik velünk jönnek innen.
- Szóval a fiam… Ő hogy, meg miként került a képbe? Hisz már elkergettem innen, most visszamerészkedik? Elég pofátlan. De ami neked fontos, hogy a ménesünk negyven-ötven tagból áll. Szellemek védik a bejáratot, küzdeni kell velük, majd a ménes vezérrel. Ennyi. Amúgy melyik ménes akar betolakodni a mi szülőhazánkba?
- Vágtató Fantom ménese, a Hacky ménes. Én Fantom fia vagyok, Vágtató Láng.
- Vágtató Fantom. Sokat hallottunk róla. Én Fekete Kétfejű Sas vagyok. Fekete Sasnak hívj. De nem kell, engem még ma eltesznek láb alól. Rátámadtam arra a gazdag tuskóra. Hájas tuskó urasága kijelentette, hogy nem akar élve látni. Mi tuskónak neveztük el. Amúgy nekem felháborító nevet adtak.
- Mit? Nem lehet az annyira rossz.
- Pöttöm Százharmincöt. Ez borzasztó.
- Nem annyira, ha a pöttömöt elhanyagoljuk.
- A százharmincöt a magasságom. Ez borzadály!
A két mén beszélgetése befejeződött, mert emberek jelentek meg kötéllel és pisztollyal. Ordibálták Fekete Sas nevét, ezért a mén feléjük vágtatott ezerrel. Arra esküszik megmutatja milyen erős egy ezer lóerős csapás. Lábát eltalálta egy golyó, de attól, hogy sántított nem változtatott tempót. A legközelebbi golyó, a szeme mellett suhant el. A kicsi ló nekirohant egy másik lónak. A lovasa leesett, akin, mind a két ló áttaposott. Egy másik lovast lerúgott egy herélt hátáról. A többi embert nem bántotta. Nem bírta, inkább macska-egerezett velük. Ő volt az egér, aki kijátssza a kétlábúakat.
- Lőjék már le! Ha más lovat is eltalálnak nem baj, lesz holnap egy aukció, csak az almásderest ne! – ordította a hólyag, hangszálai megrezdültek. Persze nem találták el Százharmincötöt.
Ezt a hólyag is megelégülte, ezért egy pálcával, felnyergelt táltossal és egy puskával indult neki a kalandnak. A pálcát annyira verte szerencsétlen lovon, hogy annak kivérzett a fara.
- Kentaur! Nye, nye! – hajtotta a paripát, aki a fájdalomtól futott.
Most ez a fogócska csak két vetélytárs között történik. Egy tuskó között és egy ménes vezér között, volt egy élő robot is a küzdelemben, meg egy erőnövelő, gyilkos eszköz. Hirtelen vége lett a kergetőzésnek. Fekete Sas összeesett, lelőtték.
- Itt a hentes fickó. Hozta a csekket is, szóval tegyék fel a kocsira, majd tisztítsák meg a legelőt, süssék be az új lovat, majd nyergeljék le Kentaurt – adta ki a parancsokat. Az állatról leszállt, majd nem is látta többet Láng.
Újabb fogócska volt, bújócskával ízesítve. Végül megfogták. A macskakövezett udvaron végig húzták, majd a kovácsműhelyben megkötötték, hogy nem bírjon mozogni.
- Szóval besütöm, majd fertőtlenítem. Patkolni nem kell? – grimaszolt a kovács. Hosszú szakálla be volt fonva, hullámos, mérföldnyi haja ki volt engedve.
A műhely egy teljesen átlagos kovácsműhely volt. Fekete szikla volt a padló és a fal is. Három fala volt, egy tető és két kicsi ablaka. Kovácssütő és kovácssatu is volt ott, egy falazott kovácstűzhellyel, volt egy kisebb polc, amin szerszámok voltak: kovácskalapács, szögek és sok minden más. A falon rengeteg tűzifogó lógott. Kapott helyet egy üllő is, egyéb szerszámokkal. A sütéshez felhevítette a kovács a sütővasat, majd a táltos érzékeny bőréhez érintette. Füstölgött Lángkörül a világ. Nem érzett semmit se, fájdalmat, örömöt se, csak hagyják abba. Hirtelen a forró tárgy elhagyta a bőrét, ismeretlen területre került. Valami csípte a hegét, a bélyegét. Egy kék csoda löttyöt permeteztek rá.
- Elvihetik. Kész a ló – motyogta a kovács.
- Davis Georg úr köszönni önnek, gondolom. Ti meg! Vigyétek a lovat éjszakára a bokszába! Holnap rodeózik!
Ezzel Láng ismét a sötét bokszába került. Sörénye alatt, nyakán ékszer díszelgett. Inkább egy kígyómarás, ami egész életét megbélyegzi. Mért kell átélni ezt a lovaknak? Egy újabb ok, arra, hogy lelépjenek innen.

Másnap reggel egy utánfutóban utazott, majd megpillanthatta a rodeó pályát. Beltéri volt, ezért félelmetesebb volt, hiszen nem látta ez eget. Volt egy hatalmas aréna lelátóval, hordókkal, emberekkel, lovakkal, sok kisebb ketrec, ahol a vadlovak várakoztak a versenyszámukra. Voltak bikák is, tehenek is, a sarokban hordók, ittas cowboyok, fogadásnak fülke, jelentkezési bódé. Volt hamburgeres is, egy kisebb előadás a rodeó tündéreivel, akiknek a lovaik a homokban táncoltak csicsáskosztümben. Ekkor lehetett megfigyelni az aréna falán lévő szponzorok plakátjait: Pepsi, Bika Tenyészet USA, Rider’s Night, Brad Rens. Láng csak azt nem értette miét vannak ilyen rendezvények. Az emberek így is isznak Pepsit, megnézik az amerikai bikákat, vesznek nyerget. Valójában neki mindegy volt, valakivel beszélni akart.
- Testvérem! Honnan jöttél? – szólított meg egy lovat.
- Kaliforniából. De nem vagyok a testvéred.            Biztos vadló vagy.
- Igen, de akkor mi vagy? Hol van az a Kalifornia? Mi az a vadló betörés? – faggatta a másik állatot.
- Rád tesznek valamit, amibe az emberek kapaszkodnak, rád ülnek, te neked meg az a feladatot, hogy minél hamarabb ledobd őket a hátadról. Kalifornia messze van. Én egy Quarter ló vagyok – avatta be Lángot a versenyszámba a kanca. Májsárga szőre csillogott, orrcsíkja kitűnt.
- Köszönöm. Én sosem voltam ilyen rendezvényeken.
- Szívesen. Most jönnek a bikák, a vadlovak az utolsók.
- Azt nem értem, hogy miért vadló betörés, hogy ha nem csak vadlovak vannak ott?
- Mert kevesebben vagytok – válaszolt türelmesen a Quarter.
- Mert megölnek minket, vagy elhoznak ide megszégyeníteni.
- Sajnálom, ezt nem tudtam. Remélem én nem úgy végzem, mint mások.
- Nem fogsz, mert te más vagy, mármint jó értelemben más.
A beszélgetés tovább húzódott, ahogy a rodeó haladt a vége felé. A csődör nem igazán emlékezett rá, hogy hogyan tették rá azt a kapaszkodót, hogyan ment be abba a kis cellába.
Amikor megindult az idő, kinyílt a cellából való kifelé vezető út a ringbe. Láng ugrált, érezte, ahogy pattognak a hátán. Bakolását is bevette, majd neki futott az aréna oldalának, evvel nekiverve az ember lábát az acél csőnek. Eszébe jutott az, hogy megpereg a cowboyjal, ezért az aréna közepébe vágtatott. Hirtelen megállt, de nem esett le az ifjú a hátáról. Lefeküdt a földre, hemperegni kezdett. Halotta, hogy valami recseg alatta. Felállt és a hátán nem volt semmi. Azon gondolkodott, hogy megkeseríti ezt a rendezvényt. A korlátba rúgott, ami kidőlt, ezen az úton felvágtatott a közönség soraiba. Azonban nem bántotta őket. Tiszteletkört rótt. Még befogni se kellett, maga megállt az utánfutónál. A rámpát lehajtották neki és beügetett. Hallotta, hogy az emberek beszélgettek.
- Csinálta a show-t a lova. Remélem a cowboy nem hal meg, csak lebénul – gonoszkodott Davis Georg előtt egy segéd.
- Így van Pablo, de ezt akarják az emberek. Sőt én is ezt akarom. Ma hihetetlenül sok pénz ütötte a markom. Nem nagy kiadás volt az ezer dollár, amit az arénában okozott kárért adtam. Hála ennek a lónak. Lehet, hogy később tenyészló lesz. – Georg leporolta drága bőrkabátját, majd beült a kényelmes autójába.
Az országúton hamar a Davis birtokra jutottak. Lángot kitették a karámba. A karám talaja hasonlított a pálya homokjához, az erős kőkerítés a kemény acélra emlékeztette.
Mikor besötétedett, óvatosan kirúgta a karám ajtaját. Halkan közlekedett, a mögötte lévő a karámban maradtak, nehogy feltűnőek legyenek. Minden a terv szerint haladt. Minden állat ismerte a tervet. A kancák megérezték a mén közeledését, ezért Homályt előre engedték. Az újabb kapun eltolta Fantom fia a reteszt és kisétált Ködös Homály. A ló a birtok legtávolabbi pontja felé ment, mivel ott nincs macskakő. Nem akarta, hogy hallják a patáit. A kerítést kirúgta, majd elvágtatott.


- Szerinted ma már jön valaki? – kérdezte Aranyostól egy csikó.
- Remélem, ha igen, akkor kiszabadítunk rengeteg lovat – mosolygott Aranyszív.
- Ott! – mutatott a fejével a csikó.
És milyen igaza van! Egy ló vágtat feléjük.
- Kezdődik a terv! – nyerítette a fakó kanca.
A lovak két lábra álltak, majd leereszkedtek a földre. A hódítás megkezdődik.
- Ködös Homály! – örült meg néhány ló. – Milyen rég nem láttuk!
- Jó látni titeket. Gyerünk, mentsük ki a többit! Nehéz lesz, mert macskakő van és hallatszik rajta a patánk tompa hangja.
A ménes biccentett a fejével, ezért Ködös biztos volt benne, hogy mindenki ért mindent.
Lassú vágtában közeledtek a faluhoz. A kitört kerítésnél bementek a birtokra. Ezt meglátva az ott lévő lovak kijöttek a karámból. A macskakő mellett ültetett virágokban tapostak, majd négyen bementek az istállóba. Hangtalanul kiengedték a maradék lovat, majd kiosontak az épületből. Tovább sétáltak, de most kicsit gyorsabban. Egy pontban megálltak. Elszámoltak háromig, majd őrülten rohantak a világba. A fa kaput könnyűszerrel kitörték, a kígyózó utcákban vágtattak. Patájuk zaját elnyomta Davis motorjainak hangja. Az állatok az első ajtót kitörték, társaikat kiengedve tovább vágtattak egy másik ház udvarába. Több ember követte őket. Puskadurranásokat lehetett érezni. Dübörgött a föld, ahogy egyre több táltos és csikó csatlakozott a bandához. Voltak néhányan, akik nem követték társaikat, inkább kergették őket. Utoljára a cukrászdához értek, ahol nem északnak mentek, hanem keletnek. A motorok, kocsik, lovak, kutyák követték őket, gyilkos golyócskák száguldottak a ménessel. Egy erdőbe rohantak, ahová az emberek nagy része nem tudta őket követni. Néhányan jártak erre, ezért tudták van egy folyó itt. Azon, ha átúsznak beérnek egy hegyekkel körbe vett részhez, majd északra veszik az irányt, ha úgy tesznek két hét és az Urck völgyhöz érnek.
A hegyekhez értek. A lovak hol libasorban, hol ketten egy párt alkotva szelték útjukat. Észrevették, hogy az emberek nem követik őket, ezért a szoroson túl megállnak. Nagyon hosszú sorban terjedtek előre, fölülről kígyóhoz hasonlítottak.
- Megállunk – hallották Láng hangját. – Én vagyok a vezér és isten hozott titeket a Hacky ménesben. Vágtató Láng vagyok, és amikor időm lesz mindenkinek személyesen mutatkozok be. Látom sok a csikó. Akiknek Három évesnél kisebb csikójuk vagy vemhesek, azok középre menjenek. Mielőtt ti velünk tartottatok, azelőtt háromszázan voltunk. Holnap megszámolom hányan vagyunk most, hogy hányan alkotjuk ezt a nagy családot. Ha valakinek van kérdése személyesen kérdezze meg. Jó éjszakát, szép álmokat! Azért legyetek figyelmesek! – fejezte be egy gesztussal a vezér.
Minden ló nyugovóra tért. Nagy futam volt ez. És senki se sérült meg, senki se veszett el, mindenhova benéztek, nehogy valaki a faluban maradjon. Szerencsére senki se maradt a faluban. Ettől a naptól többet nem is kértek többet.