Egy völgybe fénysugarak kúsztak be, evvel ébresztve az ott lakókat. Álmosan ásítottak a mókusok, a medvék bömbölése hallatszott, a folyó még szebben csillogott, szebben, mint valaha. Hangosodott a folyó, elsötétedett a kiugráló halaktól, elkanyargott egyenesen egy borzasztó világba. Nem sokára megjelentek az állatok, akik a tükörből ittak, voltak itt farkasok, mellettük őzek is, nyulak, bölények, vadlovak. Az állatok ezután békésen elválltak, majd meghallották a puskák félelmetes hangját. Fölröppent egy sólyom, a lovak tudták, hogy ez mit jelent. Valaki meghalt vagy meg fog halni. A madár hirtelen belecsapódott a vízbe és nem jött többet fel. Az állatok fölmentek a hegyre, majd futásnak eredtek.
A vadlovak erős, szabadlelkű csapata ijesztette meg a földön heverésző gyíkokat, akik gyorsan eltűntek onnan. A lovak belevetették magukat egy folyóba, aztán kifutottak onnan. Menekültek az ember erejétől és a ménes néhány régi tagjától. Aki nem volt elég gyors, azt elkapta az ember, akár le is lőtte. Nagyon sok ló látta azt, hogy miként ölik meg az emberek a legjobb barátaikat vagy miként fosztják meg őket végtelen szabadságuktól, hogyan teszik tönkre a ló önbizalmát, hogyan oltják ki a szívükben égő tűzet, hogyan lesznek rabszolgák,… A lovak szíve ilyenkor összeugrik és még gyorsabban kezdett menekülni. A lovak megijedtek, amikor egy ember csapat talált rájuk, most meg puskát szegeznek rájuk és legjobb barátokat küldik egymás ellen egy kegyetlen harcmezőre, egy olyan harcmezőre aminek nincs vége. Ezek az emberek a lovakban csak a lókolbászt látják, miközben ott csapnak le ahol legjobban fáj.
A mesés lények vermet ástak kemény patájukkal. A félelmen vágtattak.
- Fussatok! Én lemaradok és elcsalom őket. Ha nem jönnék vissza vedd át ideiglenesen a ménes vezetését – mondta egy öreg ló.
- De Vágtató Fantom… Apa… Nem vehetem át. Én nem erre születtem.
- Fiam. Hidd el, most szükségetek van rám, annyira, hogy te meg se érted – mondta Fantom, majd elkanyarodott a ménestől.
Az öreg ló szembe futott az emberekkel. Egyre közeledett hozzájuk, nem tehet mást. Nem szökhet meg, nem adhatja föl. Ezt kétszáz lóért teszi és még kétszázért, aki fog születni.
- Ott egy ló! Szerintetek adnak a húsáért valamit? – kérdezte egy szakállas férfi.
A választ azonban Fantom nem hallotta, elnyerte a vízesés hangja. A ló futásnak eredt, de nem akart túl gyors lenni, muszáj, hogy az emberek utolérjék. A szürke ló egy szakadék felé futott, majd hirtelen elkanyarodott, de az emberek nem… Összerándult a szíve, amikor hallotta az emberek és régi társainak csontjait összetörni. A szakadék nagyon mély volt, talán kétezer méter mély is lehetet. Ha valaki lenéz nem lát semmit se, csak egy fekete lyukat, ami elnyelte üldözői földi maradványait.
Összerándult a szíve, ismét. Érezte, hogy végtagjai már nem húzzák sokáig, tudta pihennie kell. Ekkor elbiceget a vízeséshez, ami a szakadéktól nem messze volt. Átment a függőleges víz függönyön, majd megrázta magát. Egy barlang szerűségbe jutott ki. Itt rég nem járt, tudta a barlang végén van egy nyugodt folyású folyó és legelő is. Ahogy emlékezett vissza beljebb sétált a barlangba. A patái kopogtak, sörénye vizesen tapadt a nyakához, egyre lassult. Mindenlépésnél lassabban emelte a lábait. Amikor megállt egy lóval találta magát szemben.
A ló rosszul nézett ki. Sebek borították a testét.
- Testvérem, mit keresel itt? Mi történt veled? Ki vagy? – kérdezte az idős ló. Mint minden ló, ő is illedelmesen köszöntötte az idegen állatot.
- Hát én Fekete Dörgés vagyok. A többit nem is tudom, hogy mondjam testvérem. Még régen apám elkergetett a ménesünkből és éltem a saját életemet. A hegyekben aztán emberek jártak, gyújtogattak, öltek meg más állatokat. Egy éjszaka is ezt tették, én csapdába kerültem, a tűz felém terjedt. Egy fa ekkor rám és egy másik fára esett. Ekkor kiengedett a csapda, de beszorultam. A tűz sikeresen elégedte azt a két fát ami fogságba ejtett, engem is megpörkölt. Gyorsan víz felé futottam, amikor megláttam ezt a vízesést bejöttem ide – mesélte az alacsony mén.
- Értem, én Vágtató Fantom vagyok és leszakadtam a ménesemtől, hogy megvédjem őket. Aztán az emberek beleestek a szakadékba én meg idejöttem.
- Csikókoromban sokat mesélt anya magáról. Azt hittem nagy része csak tündér mese, de most már nem is tudom… Úgy tűnik igazak – csuklott el a csődör hangja. Sörénye megpörkölődött, sok helyen a szőre is. Kisebb karcolások és zúzódások díszítették a testét, meg egy nagyon mély seb a hátsó lábát.
- Erős vagy. Sok ló már meghalt volna. Látszik rajtad, hogy napokig nem ettél, talán még inni se mertél. Amúgy apád az Urck ménes vezére?
- Igen, de ezt honnan tetszik tudni?
- Mert az azoknak a kevés méneseknek az egyike, ahol még elüldözik a fiatal méneket. Csatlakozz az én vagyis a fiam ménesébe. Én már nem fogok oda eljutni, de neked van rá esélyed… - Az öreg mén visszaemlékezett milyen jó volt egy ménes tagja lenni. Minden ló nagyra tartotta, mondák, mesék, történetek fűződtek a nevéhez.
- Ezt hogy érti? Magának ott a helye… Az a sok ló szét fog hullani, nem lesz egy család – Nézett fel a fiatalabbik állat, mintha a barlang sötét és zord tetejétől kért volna segítséget… talán egy imát keresett elrejtve, talán, azért, hogy Fantom eljusson a méneséhez.
- Öreg vagyok… Sőt láttam egy sólymot is felröppeni, úgy tűnt, mint aki nekem akarna üzenni. Hiába nézel így. A sólyom mindig igazat mond, hirdeti a halált. Előre érzed a homályos halál szagát, még sincs ott. Érted ugye?
- Persze, de kérem ne adja fel! Minden ló felnéz magára. Szétesne ez a kevés musztáng csapat is. Kicsik vagyunk, erősek, talán az embereket is legyőzhetnénk, de ehhez szükségünk van magára – tűzben égett Dörgés Ében fekete szeme.
- Segítek, de kövesd azt amit mondok, máskép nem lesz az álmaidból semmi se. Először megyünk enni, inni aztán szólítom a szárnyaló kaszást…
Vágtató Fantom felemelte lábát. Maga sem értette, mért kell egy elfeledett mezőn meghalnia egy idegen láttán és miért segít másik társán. Talán azért, mert ezt elvárták volna a többiek tőle vagy a legendák? Tényleg ekkora befolyással van a musztángok apró népére?
Mindegyik ló szerette hallani a hősök tetteit. Vágtató Fantom a csodalelkek egyik nagyszelleme volt. Csikókat mentett ki hatalmas tűzből, ami mindent tönkre tett. Vakmerő volt és berontott a lángcsóvák által körbe vett erdőbe ahonnan senki se vágtatott ki, aki bemert menni oda. A halál függönyét átugrotta, vöröslő parázson táncolt. Mégis a csikókat biztonságosan kimentette. Büszkék voltak rá, hisz ő volt az egyetlen ló, aki felvehette a tűzzel a harcot. Büszkék voltak rá megannyi daliai tettéért. 
De most mégis… Minden lépése közelebb viszi arra a legelőre. Egy olyan legelőre, amit egyetlen egy vérontó ember sem találhat meg… Remélte, hogy nem is fogja megtalálni egy kétlábú gyilkos se.
- Itt lennénk. Itt ember még nem járt – Harapott bele Vágtató a friss fűbe, ami egy évszázada érintetlen. Itt született meg, majd tíz éve elhagyták ezt a helyet. De hatalmas hiba volt a részükről.
- Ez isteni! Festői ez a hely! Milyen zöld itt a fű! Itt minden ló jól lakhatna! Nem is találom a szavakat… Köszönöm testvérem – nyerített a hegyi levegőbe Dörgés.               
- Régen itt volt a mi ménesünk, de elmenekültünk. Féltünk, hogy a barlang beomlik és nem tudunk innen kijutni. Régen ez a folyó halálos volt. Képes volt arra is, hogy egy tonnás sziklát elsodorjon és… De ez egy másik történet. Hiba volt innen elmenni…
Az alacsonyabb, önzetlen musztáng felemelte nemes vérével csúfított fejét. Az alvadt vörös arany elnyerte a nap gyenge sugarait, de megvilágította az összes sebet, azokat is amiket nem lehetett látni a barlang szürkehomályában. Látszott egy ronda kígyómarás is a lábán, de látszott egy ló életet elvevő pusztító eszköz helye is a kusza szőrszállak között. Voltak helyek, ahol ez az aprócska lovacska kopasz volt, sörénye néhol egészséges volt, máshol nem is létezett. Pedig valaha erős kötelet lehetett volna fonni ennek a táltos dicsőségéből. Combján mély seb volt látható. De ennyi szenvedés után se tört meg. Lehet, hogy még erősebb tűz égett a szívében, erősebb akart lenni ez a ló a legjobb puskától is, gyorsabb akart lenni a fénysebesség legyőzhetetlen suhanásától is, talán nagyobbat akart ugrani, mint egy puma. De vajon, hogy tehetné meg ezt száznegyvenöt centiméternyi marmagasságával? Erre egy kívülálló azt mondaná sehogy, csak senki se érti, miért léteznek más állatok szívében előítéletek… Egy ló szívében sincs ilyen…
- Talán igaza van, de mégis, ha a folyó egy másik életbe vezette magukat, a sziklafüggöny meg eltemethette magukat kővel, akkor mégis hogy jutottak innen ki?
- A vizet választottuk, sajnos háromszáz testvérünk ebben a vég örvényében hallt meg, ahogy anyám is, de róla senki se tud semmit. Mindenki elfeledte azt a lovat, aki engem nevelt, aki megtanított mindenre, aki a világra hozott. Ideje ezt mind megköszönnöm neki…
- Kérlek! Maradjon még… Nem akarom elszakítani magát az anyukájától, de hogy jutok be a maga ménesébe? – tudakolta a pindurka a betöretlen Dörgés.
- Ússz át a folyón… Látod tiszteleg az elhunyt musztángok előtt… Aztán meg találd meg a ménest. Küldök föntről holnap egy sast, csak kövesd. Aztán állj oda a fiam elé és mond el, hogy egy ritka sast követtél, és jártál azon a helyen, ahol én születtem. Viszlát testvérem! Sosem foglak elfelejteni Fekete Dörgés! – Csukta be a szemét Vágtató Dörgés.
Nyerített egy nagyot, ami messzire is elhallatszódott, vízhangzott. Ahogy a nyerítés és utánzó hangjai elhalkultak megjelent egy kirepülő arany sólyom, mely a napból jött ki. Széttárta a szárnyait a madár, egy búcsú idézetet dalolt el a kiszámítatott hősnek:

- „Az élet néha olyan, mint egy szilaj ló. Bele kell kapaszkodni a sörényébe, meg kell lovagolni, még ha meg is próbál levetni a hátáról.” – Evvel a dicső idézettel röppent fel a sólyom Vágtató Fantommal.  
Fekete Dörgés ezt ámulattal nézte, még ideje se volt elköszönni. A csődör most látott életében először ilyent, de gyorsan észbe kapott, bár tudta, hogy most nincs ott Fantom mégis hallja.
- Viszlát testvérem. Örökre a szívembe maradsz és köszönök mindent! – vett búcsút a táltos. Becsukta a szemét, nagy szempilláit megrebegtette, majd elaludt. Reménykedett, hogy holnap ár egy hatalmas erős ménes lehet a családja.

 

 

.